Feb. 09
Start: Mauritán tábor
Cél: Nouakchott (ejtsd: Noaksot)
Táv: 268km
Reggel mindannyian a szél zúgására ébredtünk. A sátrunk teteje csattogott a szélben. Gergő épp időben ébredt, hogy elkapja a sátrunk tetejét, amit már kezdett letépni a szél. Ez aztán mindenkinek kiverte az álmot a szeméből. A reggeli eligazításon elmondták, hogy a tervezett útvonal törölve lett, és az új úticél Nouakchott illetve a szenegáli határ.
Az is kiderült, hogy a guineai kormány az aktuális politikai helyzet miatt, nem enged minket Labén keresztül, és majd kerülni kell. A szervezők már el is küldtek egy felderítő csapatot, hogy megfelelő kerülőutat találjanak Guinea-n keresztül.
A szél igazából nem volt nagy, de a sátorbontást jó kis mókává tette és folyamatosan hordta a homokot.
A főút hozta a tegnapi etap rendjét: tevék, kecskék, szamarak és felborult teherautók
Noakchottba érve észrevettünk egy hamburgerezőt, ahol volt ingyen wifi. Éhesek is voltunk és az otthoniaknak is kellett írni, így aztán megálltunk kajálni. A kaja finom volt, és jól is esett, hogy végre rendes főtt kaját ehettünk. A hely is szépen volt berendezve, kellemes volt a környezet. Végül helyi segítséggel sikerült rendesen beállítani a mauritán SIM kártyáinkat is.
Mivel volt internet, szállást is tudunk keresni, el is indultunk az első címre. Az első hely zárva volt, és nem is volt túl bizalomgerjesztő a környék, de a szombathelyi csapat talált egy másikat, ami végül nekünk is tetszett. Bejutni nem volt egyszerű, 3 méteres kerítés, egy nagy fekete vaskapuval, kamerával, de csengő nélkül. Kopogatatásra kiderült, hogy a kapu túloldalán van egy biztonsági őr, aki beengedi a potenciális ügyfeleket. A posztját egy kis támlátlan műanyag szék jelezte. Befáradtunk a recepcióra megtudni mi a helyzet. Nem voltak felkészülve ekkora rohamra, mi voltunk a negyedik és ötödik Bamakós csapat (3+2 fő), és kiderült, hogy már nincs üres szoba. Pénzért persze minden kiadó, még az imaszoba is, úgyhogy erre alkudtunk meg. Először csak hármunknak akarták kiadni az imaszobát, de mi már elvégeztük gyorstalpaló afrikai üzleti tanfolyamot: azzal érveltünk, hogy akkor nem maradunk. Jaj, dehát csak két ágy, plusz egy pótágy van az imaszobában, szólt a panasz. Valahogy elmagyaráztuk, hogy az ágyak száma számunkra lényegtelen: hoztunk. Nekünk csak egy szoba kell, 5 fő szállását kifizetjük, egy éjszakára maradunk, reggelit nem kérünk. Nem voltak allergiásak a pénzre, végül maradhattunk.
Azért arra is kíváncsiak voltunk, milyen a standard szoba, ezért elindultunk az emeletre a többiekhez látogatóba. A kíváncsiság rögtön megbosszulta magát: Szabolcs rosszul lépett az egyik lépcsőn és eléggé meghúzta a bokáját. Kiderült nincs hatalmas tragédia: Szabolcs egy hidegvizes palackot kapott elsősegély gyanánt.
Pihentünk vagy egy-két órát, amikor meguntam a mobilozást és a meccs nézést. Kiderült, hogy kéne egy kis kaja, meg hát arra is gondoltam, meg kéne nézni ezt a világvárost. Elkértem a kocsit és az aszfaltozott országútra (Highway) visszaérve, hamar találtunk is egy Big Market nevű Lidl méretű boltot. (Tipp utazóknak: a boltot nem a táblájáról ismerjük fel, hanem az előtte álló kocsikról, amelyekbe a tömött szatyrokat pakolják.) A mérete ellenére a kínálat egy normál Lidl háromszorosa volt, drága lehet a négyzetméter ár itt a belváros közepén. Végül majdnem mindent megtaláltunk a boltban, kivéve a pékárut.
A boltból kiérve észrevettem, hogy szemben egy pékség van. Átküzdöttem magam a Highway-en, köszöntem, és mutattam a kezemen, hogy 8 baguettet kérek. Készségesen kiszolgált az eladó, majd mondott valamit, mennyibe fog kerülni. Én ráztam a fejem, hogy nem értem, és ráböktem a számológépre, hogy abba írja már be, legyen szíves. Be is írta, hogy 80 ouguiya. Én kivettem a zsebemből a guriga váltott pénzt, és adtam egy 100 ouguiyás bankót. Az eladó átvette, berakta kasszába, és majd megkérdezte a következő vásárlót, hogy mit adhat. Ezen kicsit fennakadtam. Álltam pár másodpercet, majd integetni kezdtem, hogy ez így, nem jó. Mi a gond? – kérdezhette az eladó, de legalább rám figyelt. Ráböktem a számológépre, aminek a kijelzőjén még mindig ott volt a 80-as szám. Az eladó kedvesen rám mosolygott, mint egy értetlen gyerekre, majd legyintett egyet és beírta a gépbe, hogy 100. Ezt még a hülye is megérti, úgyhogy nem vitatkoztam vele tovább. Utána számolva 0,50€-ről volt szó, de eléggé berágtam a helyi pékre: ide se jövök többet! 🙂
Gábor – mauritán üzletelés
A mai nap végre kipihenhettünk magunkat. A mai nap után a 111-es csapat is velünk tartott. Holnap átutazunk egy nemzeti parkon és irány a Szenegáli határ, majd Saint-Louis, ahol újabb izgalomak várnak…