Marrakesh

Miután 3.500 kilométert megtettünk az elmúlt napok alatt, így csak egyet kívántunk: az pedig egy kényelmes ágy.

Meglepetésünkre másnap este a bárban élőzene fogadott minket és a szálloda hivatásos egérkergetője is tiszteletét tette nálunk. Egy-két alkoholmentes koktél után egyre erősebben gondoltunk az otthoni alkoholban gazdagokra, mivel egyes észak afrikai országokban vallási okok miatt nem lehet alkoholt árusítani.

Másnap úgy döntöttünk körülnézünk a belvárosba és a szálloda körül is, hogy lássuk hogyan zajlanak a hétköznapok. Sikerült a helyi plázában SIM kártyához jutnunk, amely szinte mindenhol 3G kapcsolatot tudott, mint ahogy később kiderült a kősivatag legeldugottabb helyein is.
A forgalom Marrakeshben már az igazi afrikai kresz-t használja, ami minden szabályt mellőző, kedv alapú vezetést tesz lehetővé.

„Biztos a merev francia közlekedési szabályok ellen lázadnak.”

Gábor

A legizgalmasabb közúti „akadályok” közé a francia típusú körforgalmak tartoznak, ahol azoknak van elsőbbsége, akik éppen be szeretnének menni a körforgalomba. Ezt a szabályt természetesen mi rögtön figyelmen kívül is hagytuk, melyet a helyi sofőrök nemzetközi karlendítésekkel toleráltak.

Miután gyorsan végigjártuk a várost, a Bamakó hivatalos marrakeshi szállodája felé vettük az irányt, ahol már lassan érkeztek a 2020-as mezőny tagjai a legváltozatosabb gépekkel. Itt sikerült mindenkivel megismerkedni, aki úgy gondolta, az élete kevesebb lenne eme vállalkozás nélkül.
Új random barátaink megismerése és a térképek felvétele után, a fővárosi bazár felé indultunk. A helyieket úgy tudtuk megkülönböztetni az európai turistáktól, hogy mindannyian pufidzsekiben szaladgáltak hajnalban, mert hideg tél volt. 15-16°C fok. Brrr. Mi ezzel szemben gyakran pulcsiban élveztük a meleg időjárást.

A bazár maga óriási, bármikor eltévedhetsz és mindent is kapsz, az élő majmoktól, a cápatojásokon át, a teákon keresztül, a legújabb berber viseletig. Alkudni kötelező. Mi „Aladdin” lámpára vadásztunk. Az első árus, akit megkérdeztünk: mennyibe kerül egy lámpás (10 cm), azt mondta, 1.000 €. Nem szín arany volt. Annyira abszurd volt a javaslata, hogy kinevettük szegényt és ott hagytuk: „bocsi, ez nekünk túl drága”. Pedig bizonyára csak el akarta kezdeni valahol az alkudozást. De hát nem vált az ember rögtön az első nap Afrika-üzemmódba.

A forgatag hatalmas: az árusok közötti keskeny utakon a bámészkodókon kívül, robogósok, és motorosok cikáznak. A bazárban nem csak vásárolni lehet, hanem az elfáradt ember csendes kávézót, teázót is talál, vagy ha megéhezik, kifőzde is van minden kis utcában. A bazár szélén van kínai pólóárus is, de a legeldugottabb részeken lehet a legnagyobb kincseket találni és a legjobb üzletet kötni. Könnyű a helyi „maffia” csapdájába esni: mi teát akartunk venni egy jól kinéző tea/gyógynövény boltban, és nagyon kedvesen kiszolgáltak minket, majd kaptunk két agyag lábdörzsölőt ajándékba, aztán kilépve az utcára az eladó pont összefutott az ismerősével, aki pont ráért megmutatni nekünk egy bőrcserző létesítményt, majd persze el kellett mennünk velük a boltba, ahol iszonyat drágán lehetett eredeti bőrtáskát/kabátot/zsámolyt/pénztárcát venni. Kedvesen kínálgattak minket mindennel, ami bőrből készült, de semmi nem volt 50 € alatt. A minőség valóban kiváló volt, de mi nem ezért jöttünk. A soft-power nagyon erősen jelen van.

„Tessék! Igazi organikus. A rák ellen is jó. Öreg néni szedte az Atlasz túloldalán. Árvákat tart el belőle. Vigyél a barátnődnek, vagy a feleségednek. Nagyon fog neki örülni. Nincs feleséged? Nem baj, akkor az anyukádnak. Anyukája mindenkinek van.”

Barangolás közben Gergő észrevette a kínálkozó alkalmat, és rögtön lecsapott az egyik árusnál egy, a helyi divatnak megfelelő öltözékre.

Hotelbe visszaérve összebeszéltünk az egyik soproni csapattal, hogy üljünk le egy kicsit kávézni, ahol gyorsan kiderült, hogy már veteránokról van szó és tudnak az olajcserébe nekünk segíteni. Meg is beszéltünk egy másnapi időpontot a helyi offroados közösség egyik bázisával, hogy egy gyors szervizre hivatalosak vagyunk náluk. Olajcserére azért volt szükség, mert Freetown oda-vissza még kb. 10.000 km és nem tudtuk milyen lehetőség adódik majd útközben. Másnap meglátogattuk az Atraxion 4×4-et, ahol szívesen segítettek mindenben. Fantasztikus volt látni, hogy más rallyra – például Paris-Dakar-ra – készülő csapatok is itt készítik vagy építik a kocsikat és szervizkamionokat.

Miután teljesen felkészültünk az előttünk álló hosszú útra, utolsó lépésként az autós hűtő feltöltése következett, amihez a helyi boltban találtunk kólát, fantát és egyéb helyi szénsavas italokat, így már csak a másnap hajnali rajt maradt, de erről majd a következő bejegyzésben.